Hívás most!

Kiállítás

A név kötelez

2011-ben megvalósult belső átalakítással született egy olyan felület a cukrászdában, mely lehetőséget adott arra, hogy képekkel színesítsük üzletünket. Molnár Ferenc, kerületünk fotóművészének kezdeményezésére létrehoztunk egy házi galériát, mely vendégeink körében nagy sikert aratott. Első alkalommal Molnár Ferenc fotóiból készült kiállítást láthatták a cukrászda vendégei. Terveink szerint az iskola szomszédságában, akár az iskolával közös szervezésben, meg lehetne valósítani gyermekrajz, vagy akár gyermekfotó kiállítást is, beharangozóval és hivatalos megnyitóval egybekötve.

 

KIÁLLÍTÁSAINK KOSSUTH UTCAI CUKRÁSZDÁNKBAN

15. Mi Camino – Balogh Márta

„Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek
céljaid.”.                                                                                          (Benjamin Elijah Mays)

253_20120517_14Ciruena után_Ági_ n

A Szent Jakab-utat, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik. Ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt, s a mostanival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Szent Jakab apostol földi maradványai. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Hispániába. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található. Jeruzsálem és Róma után a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött.

 

14. Múlt a jelenben – London  – Berlin

Chekpoint Charlie

2015_06_11_Anglia_0077

Farkas Zsolt Pryncz kiállítása két részletben tekinthető meg üzleteinkben. A két városról készült képekben egy közös: akár 100 évvel ezelőtt is készülhettek volna. Mindkét helyszín hol tudatosan, hol önkénytelenül, de őrzi hagyományait, történelmét. A technikának köszönhetően a képek tompa színe, vagy épp színtelensége is megtévesztővé teszi a látványt, ami  fogadja a városokba látogató turistákat. Utazzanak velünk a képek által időben és térben egyaránt!

 

 

Kiállítás ideje: 2015. július 1-október 31-ig

13. TAVASZKÖSZÖNTŐ

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket

a Szerető Kezek Időskorúak Gondozóházában működő Paletta festőszakkör kiállítására!

A kiállítás megtekinthető mindkét üzletünkben június 30-ig.

Kiállítók:

 

SONY DSC

SONY

Bálint Vera

Balogh Márta

Heil Edit

Heil József

Horváth Györgyné

Katona Krisztina

Kerezsi Judit

Kurucz Antalné

Ligeti Nelli

Miklóssy Tiborné

Moharos Lászlóné

Szabó Tivadarné

Várady Aranka

Weber Lídia

 

 

 

 

12. IZLAND – Pryncz

Meghivo_Izland

2015. január 16-án újabb kiállítás megnyitót tarthattunk Kossuth utcai cukrászdánkban. A megnyitók alkalmával mindig megtelik cukrászdánk, de ezen kívül sokszor nekünk kell kilépnünk a cukrászda falai közül, hogy minél több emberhez eljuttathassuk finomságainkat.  Ilyen alkalmakra adott lehetőséget a XV. kerület önkormányzata által 2014-ben több ízben kiírt „Jöjjön ki Palotára!”pályázat, melyek mindegyikén sikeresen indultunk.

A cukrászda háziasszonyaként büszkén nyitom meg kiállításainkat, így a jelenlegit is, amely a tizenegyedik a sorban. Volt már festmény, gyermekrajz és fotókiállításunk portréfotókból, víz alatti felvételekből csecsemőkről, legutóbb egy Forma 1-es pályabíró Mogyoródon készült felvételeiből és természetfotókból. A jelenlegi az első olyan természetfotó kiállításunk, ami egy különleges országba, különleges tájra kalauzol bennünket, Izlandra. A fotókat Farkas Zsolt – Pryncz készítette, aki a megnyitón a fotózás során adódott személyes élményeit is megosztotta a résztvevőkkel. Így megtudtuk, hogy volt olyan kép (a repülő lunda, szájában a halakkal), amiről csak utólag derült ki, hogy milyen különleges pillanatot sikerült megörökíteni. Volt olyan is (jegesmedve és vadásza), amiről szintén utólag derült ki, hogy egy nagy rajznak csak egy részlete. A képek többségén rejtve az ember is jelen van, akár csak egy épületben, egy acél szoborban vagy csupán egy magányos csónak formájában.

A kiállítás párhuzamosan zajlik a VII. kerület Wesselényi utcai cukrászdánkban, ahol további 12 képet tekinthetnek meg az érdeklődők.

11. Forma 1 – Szabó Ferenc fotókiállítása

kockas_zaszlo

Szeretettel meghívjuk

2014. október 9-én 17 órakor

Szabó Ferenc fotós

kiállításának megnyitójára.

A kiállítás mindkét üzletünkben megtekinthető december 24-ig.

Szabó Ferenc 1950-ben született Túrkevén. Nős, három gyermek édesapja. Családjával néhány éve Mogyoródra költözött, de rendszeresen hazajár Túrkevére. Közlekedés-gépésztechnikus. Szabadidejének kedvenc időtöltése a fotózás. Első sikere 2000-re tehető, amikor benevez a „Kevi Horizont” országos amatőr fotópályázatra. Ezt követően rendszeres résztvevője az országos fotókiállításnak. Alkotó munkája során nagy segítséget kap Baán Katalin fotóművésztől, aki a Magyar Fotóművészeti Alkotó Csoportok Országos Szövetségének elnökségi tagja. Fotói több országos, megyei és helyi lapban, helytörténeti kiadványokban jelentek meg. Több fotója is szerepel a MAFOSZ által kiadott albumokban. 2005-ben fotós társával, Ozsváth Lászlóval állítja ki képeit. 2007-ben önálló kiállításon mutatkozik be, azóta számos helyen voltak alkotásai. Ez alkalommal sem akar egyebet, csupán a fotográfia sajátos eszközeivel megörökíteni a mát, hogy átadhassa az utókornak.

10. Úton útfélen – Slezák Ilona és Simó Szabolcs fotókiállítása

2014. március 28-án a Kossuth utcai cukrászdánkban ünnepélyes keretek között megnyitottuk Slezák Ilona és Simó Szabolcs fotóiból válogatott kiállítást, kiállításokat. ugyanis első alkalommal van lehetőségünk a két cukrászdában párhuzamosan bemutatni ugyanazon kiállítok képeit.  “Szerzőpárosként” válogattak fotóikból, és igyekeztek összehangolni képeik témáját. A megnyitó lehetőséget adott egy kis játékra is: vendégeink adhattak címet a falon látható képeknek, végül az alkotók jóvoltából jutalmul két kép került kisorsolásra a lelkes játékosok között.

meghivo cuki_2

9. Hangulat – Tasnádi Tamás fotói

 

2014-02-14 17.42.28

2014. februárjában átköltöztettük kiállításainkat, így  korábban a Wesselényi utcában látható képeket március végéig a Kossuth utcában is megtekinthetik.

 

 

 

8. Évszakok – dr. Kalmár Géza festményei

 

A kiállítást  Benk Katalin az alábbi szavakkal nyitotta meg az érdeklődők számára:

“TISZTELT MŰVÉSZET IRÁNT ÉRDEKLŐDŐK!

 Egy MINI TÁRLAT megnyitására kért fel Dr. Kalmár Géza, kedves ismerősöm, festő barátom. Elgondolkoztam azon, hogy miről is beszéljek néhány kép kapcsán.

Mindenekelőtt elmondanám Önöknek, hogy milyen furcsa is az élet – ahol mi jelenleg élünk és alkotunk, két szomszédos település, Budapesttől mindössze 26 km-re. Géza SZŐDÖN, én pedig a minket elválasztó vasúti sorompó Duna felé eső részén, SZŐDLIGETEN lakom. Ismeretségünk is innen adódik, közös érdeklődési körünk a képzőművészet, festészet kapcsán.

Érdekes módon kiderült, hogy már korábban is keresztezték útjaink egymást, hiszen mindketten kötődtünk Újpesthez munkahelyeink révén, sőt egy ugyanazon egészségügyi intézményben dolgoztunk, jóllehet más – más, de egymáshoz közeli telephelyen – és mégsem találkoztunk sosem, nem ismertük egymást a dolgos, rohanó hétköznapokban. 

Ki kellett költöznünk a fővárosból és kiállító festőművésszé kellett válnunk ahhoz, hogy találkozhassunk.

Örömömre szolgált megismerni a szimpatikus orvos – művész házaspárt, akivel találkozásaink egyre gyakoribbá váltak, és ma már itt tartunk, hogy megtisztelt Géza azzal, hogy megnyissam ezt a Mini Tárlatot itt az ART Cukrászdában.

Milyen jó ez is, hogy most már egyre több helyen rendeznek tárlatokat, hogy kiléphetnek a művészek a múzeumok, hivatalos kiállító helyek falai közül és kézközelbe kerülnek az alkotások, ember közelibbé válik a képzőművészet, az előadó művészet, a zeneművészet. Olyan jól hangzik az, hogy „kult kocsma” vagy az, hogy „szoba színház” és nagyon jól hangzik az ART Cukrászda is!

Kicsi helyen, kicsi tárlat, de mégis nagy érték, mert a képek adni tudnak, csak rá kell nézni Dr. Kalmár Géza képeire, melyeket most ide elhozott, az néhány csendélet és tájkép – nyugalmat sugallók, szívet – lelket melengetők, szemet gyönyörködtetnek.

Egy finom sütemény,egy jó habos kávé mellett kell ennél több ahhoz, hogy igazán jól érezze magát az, aki ide betér? Ugye hogy nem.

Érezzék jól magukat a a képek társaságában!”

7. Nyári élményem – rajzverseny

Kedves Gyerekek, Szülők és Tanárok!

Cukrászdánk pályázatot hirdetett az iskola alsó tagozatos tanulói számára Nyári élményem címmel.

A beérkezett rajzokat október folyamán heti váltásban állítjuk ki a cukrászdában.

Kiállításunk megnyitója: 2013. október 8-án lesz 16 órakor Viczián Gábor tanár úr közreműködésével.

A rajzokat a kiállítás végén díjazzuk.

Legfontosabb a közönség véleménye! A cukrászdában kihelyezett szavazó ládában várjuk a szavazatokat!

mindenkit várunk szeretettel!

rajz

A kiállítás több szempontból is különleges volt a rendezvényeink sorában. Első alkalommal rendeztünk gyermekek munkáiból kiállítást. Első alkalom volt, hogy nem fotók, hanem rajzok díszítették üzletünk falait. Első alkalommal szerveztünk az iskolával közösen kiállítást, ezért köszönet Kecskemétyné Mezősi Annamari néninek! Első alkalommal szervezhettünk záróünnepséget egy kiállítás végén, ahol vendégül láthattuk az összes alkotót. Mindenki munkáját egy mosolygós islerrel jutalmaztunk. Különdíjat, öt alkalmas kakaós csiga kuponfüzetet kaptak évfolyamonként a legtöbb szavazatot kapott lányok: Vincze Viktória 2. osztályos, Szolnoki Adrienn 3. osztályos és Németh Dóra 4. osztályos tanulók.  Különdíjat kaptak a közös munkájukért Lukács Bence és Takács Kristóf 4. osztályos tanulók is. Külön örömünkre szolgált, hogy László Tamás Polgármester Úr is részt vett a záró ünnepségen, és ő jutalmazta meg egy -egy tortával a  legtöbb szavazatot kapott képek alkotóit. Első héten Rózsa Erik Illés,  második héten Füzéry Levente, harmadik héten pedig Haffner Alfréd rajza kapta a legtöbb szavazatot. Ezúton is köszönjük a gyerekek közreműködését, és az önkormányzat támogatását!

 

6. “Merülünk!”

Május 29. 17 órai kezdettel új kiállítás nyílik cukrászdánkban. Kicsit még a gyereknap szellemében, de már a nyárra gondolva víz alatti képek lesznek láthatók, melyek az Aquaworldben készültek Artnerné Dudás Zsuzsanna foglalkozásain. www.babausztato.hu A kiállítás egész nyáron megtekinthető lesz!

meghivo

5. Hagyományosan – Varga Gábor Vargosz és Kun Zsuzsanna fotói 

Megnyitó: 2013. március 28.

A kiállítás a cukrászdában május 25-ig látható, azután a fotók a Szilas Néptáncegyüttes székházában kapnak helyet.

karikazo

“A Szilas a húgomon keresztül szökött be az életembe. Csodálom azt az elszántságot és alázatot, amit az egész csoport mutat, ahogy fellépnek a színpadra és szívvel-lélekkel táncolnak. A képeimmel szeretném ezeket az érzéseket és benyomásokat megörökíteni, bemutatni azt, ahogy én látom a táncot, illetve a Világot az apró részleteken keresztül.” Kun Zsuzsanna

4. Szenzor fotókör – Göd

 

szenzor

“Mi emberek álmainkban különbözünk egymástól” (Herakleitosz)

A gödi fotókör tagjai is különböző álmokat dédelgetnek. egy valamiben azonban közös platformon állnak: a fényképezés a hobbiluk.Kezdetben baráti társaságként fogtak össze két és fél éve. Mindannyiuk számára az jelentett motivációt, hogy havi rendszerességgel új témát dolgoztak fel. Fényképezésben való fejlődésüket Szabó Mártának és Molnár Ferencnek köszönhetik.fotóikat Gödön lehet megtekinteni a Kínai áruház használaton kívüli kirakataiban.  Gödön kívül cukrászdánkban mutatkoztak be először.

3. Molnár Ferenc: Betekintés a jazz világába

Megnyitó: 2012. október 4.

Molnár Ferenc, Artnerné Dudás Zsuzsanna, Viczián Gábor

20121004_artcukra_szda_006

 

Molnár Ferenc ezúttal jazz koncerteken készült fotóiból válogatott kiállításunkra. A kiállítást Viczián Gábor jazz-zeneszerző hangszerelő, jazz-elmélet tanár nyitotta meg. A megnyitón Viczián Gábor, aki egyébként a Kossuth iskolaének-zene  tanára, zongora segítségével teremtette meg a jelenlévőknek egy jazz koncert hangulatát. 20121004_artcukra_szda_001

 

 

 

 

 Viczián Gábor

 ArtCuki-29

A kiállítás megnyitója egybeesett az időponttal, amikor cégünknek el kellett számolnia az önkormányzat által kiírt “Jöjjön ki Palotára, avagy tizeönt kert-helyiség” pályázaton elnyert összeggel, így örömünkre szolgált, hogy vendégül láthattuk László Tamás polgármester urat is.

 

 

László Tamás, Artnerné Dudás Zsuzsanna, Artner László

20121004_artcukra_szda_003A pályázat részeként támogatást nyertünk arra is, hogy építsük cukrászdánk arculatát. Ami vágyunk volt, és a támogatás által megvalósulhatott, hogy elkészült egy logó, mely üzletünk jelképévé válhat. A logót kerületünk iparművésze  Balogh Ramóna tervezte, és az ő keze munkáját dicséri, hogy a minta rákerült porcelán süteményes tányérainkra is.

Ramóna munkáit szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe: http://www.keramiaart.com/

 

KerámiaART: Balogh Ramóna, Hekker Szilvia

2. Kalacsy Beatrix

 

1. Molnár Ferenc Csokonai – díjas fotóművész

TAM 011

 

2010-ben cukrászdánk komoly arculatváltáson ment keresztül, és ekkor vettük fel az ART Cukrászda nevet. Terveink között szerepelt, hogy a falakat képekkel tesszük otthonossá, de a terv akkor vált valósággá, amikor megkeresett bennünket Molnár Ferenc kerületünk lakosa, gondolván, hogy a név kötelez, nyitottak vagyunk egy kis művészetre. Örömmel vettük megkeresését, és első kiállításunkat egy Csokonai-díjas fotóművész képeiből rendezhettük.

Molnár Ferenc a 80′-as évektől foglalkozik művészi fényképezéssel. Az ember, az emberi környezet és a természet áll érdeklődésének központjában. Alkotásaival száznyolcvan hazai és nemzetközi pályázaton és kiállításon vett részt, és hetven díjat kapott.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe: http://molnarferenc.net/

KIÁLLÍTÁSAINK WESSELÉNYI UTCAI CUKRÁSZDÁNKBAN

7. Múlt a jelenben – London  – Berlin

Chekpoint Charlie

2015_06_11_Anglia_0077

Farkas Zsolt Pryncz kiállítása két részletben tekinthető meg üzleteinkben. A két városról készült képekben egy közös: akár 100 évvel ezelőtt is készülhettek volna. Mindkét helyszín hol tudatosan, hol önkénytelenül, de őrzi hagyományait, történelmét. A technikának köszönhetően a képek tompa színe, vagy épp színtelensége is megtévesztővé teszi a látványt, ami  fogadja a városokba látogató turistákat. Utazzanak velünk a képek által időben és térben egyaránt!

Kiállítás ideje: 2015. július 1-október 31-ig

 

 

6. TAVASZKÖSZÖNTŐ

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket

a Szerető Kezek Időskorúak Gondozóházában működő Paletta festőszakkör kiállítására!

A kiállítás megtekinthető mindkét üzletünkben június 30-ig.

 

HEIL EDIT: TAVASZKÖSZÖNTŐ

Jöjj, siess szép kikelet,

szomjazom friss leheletedet!

Türelmetlenül lesem,

Miként pattannak az ágakon az apró rügyek.

Vágyakozva tekintek az égre,

hol kergetőznek a felhőcskék,

Isten madárkái,

a villás farkú fecskék.

Jöjj szép tavasz, hozz nekünk

örömet, békét, vigaszt!

Nékünk már nem süt oly fényesen a nap,

a madárkák sem hangosak.

Talán már kevesebbet is dalolnak.

Oh, jöjj szép tavasz!

Hozz nékünk még sok vidámságot,

napsugarat,

Egészséges, szeretettel teli,

békés, boldog napokat,

reménységet, hogy gyermekeinknek

ragyogjon a nap,

daloljanak a madarak, s éljenek meg sok,

szép tavaszt!

 

5. IZLAND – Pryncz

Meghivo_Izland

A fotókat Farkas Zsolt – Pryncz készítette, aki a Kossuth utcai üzletünkben tartott megnyitón a fotózás során adódott személyes élményeit is megosztotta a résztvevőkkel. Így megtudtuk, hogy volt olyan kép (a repülő lunda, szájában a halakkal), amiről csak utólag derült ki, hogy milyen különleges pillanatot sikerült megörökíteni. Volt olyan is (jegesmedve és vadásza), amiről szintén utólag derült ki, hogy egy nagy rajznak csak egy részlete. A képek többségén rejtve az ember is jelen van, akár csak egy épületben, egy acél szoborban vagy csupán egy magányos csónak formájában.

A kiállítás párhuzamosan zajlik a XV. kerület Kossuth utcai cukrászdánkban, ahol további 12 képet tekinthetnek meg az érdeklődők.

4. Forma 1 – Szabó Ferenc fotókiállítása

forma11

Szeretettel meghívjuk

2014. október 9-én 17 órakor

Kossuth utcai üzletünkbe

Szabó Ferenc fotós

kiállításának megnyitójára.

A kiállítás mindkét üzletünkben megtekinthető december 24-ig.

 

3. Úton útfélen – Slezák Ilona és Simó Szabolcs fotókiállítása

2014. március 28-án a Kossuth utcai cukrászdánkban ünnepélyes keretek között megnyitottuk Slezák Ilona és Simó Szabolcs fotóiból válogatott kiállítást, kiállításokat. ugyanis első alkalommal van lehetőségünk a két cukrászdában párhuzamosan bemutatni ugyanazon kiállítok képeit.  “Szerzőpárosként” válogattak fotóikból, és igyekeztek összehangolni képeik témáját. A megnyitó lehetőséget adott egy kis játékra is: vendégeink adhattak címet a falon látható képeknek, végül az alkotók jóvoltából jutalmul két kép került kisorsolásra a lelkes játékosok között.

 

2. Évszakok – dr. Kalmár Géza festményei

2014. februárjában átköltöztettük kiállításainkat, így  korábban a Kossuth utcában látható képeket március végéig a Wesselényi utcában is megtekinthetik.

1. Hangulat – Tasnádi Tamás fotókiállítása
Kiállításaink sorát a Wesselényi utcai cukrászdánkban Tasnádi Tamás fotókiállításával kezdjük.

Tasnádi Tamás 1953-ban jopofalopofaszületett Miskolcon. Komolyabban csak 2007-ben kezdett el fotózni. Mindig izgatta a fény, ellenfény, ezek együtthatása, valamint a téma egy pillanatba sűrítése. 2008-ban belépett a Miskolci Fotóklub Egyesületbe, majd 2012-ben felvették a Felföldi Fotográfusok Szövetségébe. 2009-ben volt az első önálló kiállítása Miskolcon. Az eltelt időszakban több alkalommal állított ki önálló vagy közös kiállításokon: Miskolc, Szirmabesenyő, Rozsnyó, Budapest, Kassa, Gyalu (Barcsay kastély), Kolozsvár. 2010-től rendszeresen részt vesz különböző fotópályázatokon. Bel- és külföldön az eltelt időszakban 64 fotóját fogadtak el kiállításra, ebből 10 db lett különdíjas. Marosvásárhelyen az egyik fotóra megkapta a Román Fotóművészek Szövetségének a díját (Kékszalag), a 43. Észak-Magyarországi Fotóművészeti Szemlén öt fotóbál álló kollekciójára a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének plakettjét. Ország-kollekcióban egy-egy fotó kikerült Spanyolországba (2012.) és Luxemburgba (2013.). 2011-ben az „Avasi Kilátó” Fotópályázaton I. díjat kapott, három fotója pedig a Miskolci Galéria tulajdonába került.